Huszonhetedik fejezet

Kellő távolságból nézve az Errant Venture csakugyan úgy festett, mint egy birodalmi csillagromboló - a tőr formájú óriási testet és a magas hídtornyot nem lehetett eltéveszteni. Csontfehér színe és puszta mérete felidézte az emlékét azon korszaknak, amikor a Császár effajta gigászokat küldött, hogy megbüntesse a lázadókat támogató világokat. Valóban félelmetes látványt nyújtott, és a lehető leggyorsabban menekültem volna a közeléből, ha nem tudtam volna, hogy az Errant Venture valójában miféle hajó.

Felhúztam a Headhuntert, és keresztben átrepültem a romboló; törzse felett. A standard fegyverezet java részét leszerelték róla, mindössze két vonósugarat, tíz ionágyút és tíz nehéz turbólézerlövegei hagytak meg. Persze, a maradék tűzerő is komoly védelmet jelentett, bár mialatt elrepültem a hatalmas fémtest felett, észrevettem, hogy néhány lézerlöveg bizonytalanul követi a gépem mozgását, sőt az egyik fordulás közben hirtelen leállt, mintha megakadt volna.

Az ék formájú orr felé vettem az irányt, majd szűken fordulózva elindultam a híd felé, és levettem a tolóerőt. Aktiváltam az adóvevőmet, és beleszóltam a sisakmikrofonomba:

- Itt a Headhunter 079-es, leszállási engedélyt kérek.

- 079-es, itt az Errant Venture repülésirányítása - válaszolta valaki szenvtelen hangon. - Kérem, közölje a célját!

Megforgattam néhányszor a szememet, és sóhajtva feleltem:

- Mondják meg Booster Terriknek, hogy engedjen be ezzel a vadásszal a hajójába, máskülönben nem sok turbólézere marad!

Nyolc-tíz másodpercig csend uralkodott a hullámsávon, aztán a repülésirányító kissé fáradt hangon ismét megszólalt:

- 079-es, engedélyt kap a leszállásra az 1227-es parkolóhelyen. De előbb kapcsolja ki a fedélzeti fegyvereit! Haladéktalanul!

- Micsoda?

- Ez az üzenet, 079-es!

- Vettem - nyugtáztam a vételt, azzal az alsó dokk felé fordítottam a gépemet, és átváltottam a lebegtető hajtóműre. Tíz százalékra vettem vissza tolóerőt, és lassan vittem át a vadászt a tágas zsilipen. Az 1227-es parkolóhely a dokk hátulsó válaszfalánál volt, ami azt jelentette, hogy át kellett sétálnom az egész óriási hangáron ahhoz, hogy elérjem Booster irodáját. Ha tudná, hogy eltört a lábam - dohogtam magamban -, leghátul, a szeméttárolónál adott volna helyet, hogy még többet kelljen gyalogolnom.

Mialatt a kijelölt parkolóhely felé siklottam, szokatlan dolgot fedeztem fel: egyetlen hajó sem állomásozott arrafelé, és a dokkban tartózkodó alakok sietve eliszkoltak a közelemből. Nem törődtem velük - nyilván egyikük sem óhajtott belekerülni a hajtóművek forró sugarába. Gondosan vigyáztam, hogy a lehető legóvatosabban tegyem le a gépet - nem akartam, hogy Booster panaszkodhasson, amiért összekarcoltam a drágalátos fedélzetét. Gyorsan leállítottam B hajtóműveket, és betápláltam egy biztonsági kódot az újraindításhoz. Ez az óvintézkedés persze csak egy kezdő tolvajt akadályozott volna meg abban, hogy elvigye a hajómat, de azért a tapasztaltakat is lelassította valamennyire.

Elmosolyodtam, és hirtelen ötlettől vezérelve begépeltem egy üzenetet, amit a rendszer indításkor írt ki a központi képernyőre: A hajó Mara Jade tulajdona.

Úgy gondoltam, ha ezt elolvasva valaki, mégis elég ostoba ahhoz, hogy ellopja a Headhuntert, megérdemli azt, amit kap.

Felnyitottam a fülketetőt, és csak ekkor vettem észre, hogy szokatlan esemény zajlik körülöttem. Mialatt én a számítógéppel vacakoltam, Booster biztonsági szolgálatának tagjai tágas félkörben felsorakoztak a gépem előtt. A zordon alakok birodalmi stílusú egyenruhát viseltek. A zubbonyuk világoszöldben pompázott, leszámítva az ujjakat, amelyek rikító sárgában tündököltek. A nadrágjuk is szemkápráztató sárgában játszott, míg a fejükön zöld sapkát hordtak, amelyen sárga gombok sorakoztak. Az összhatás eléggé idegesítő volt, főleg, mivel legalább tucatnyian álltak körülöttem. És kivétel nélkül énrám szegezték a sugárvetőjüket.

Egy weeqay, akinek az arca úgy nézett ki, mintha porladozó kerámiából készült volna, kilépett az alakzatból, és intett nekem, hogy’ hagyjam el a gépet. Mialatt felálltam, az őrök megpillantották a fénykardomat, mire öten-hatan lekuporodtak, míg a többiek a legközelebb eső fedezék mögé ugrottak. Végigjárattam rajtuk a tekinteteméi és leszóltam nekik:

- Nyugalom, fiúk, nyugalom! Nem akarok bajt!

Ekkor sajnáltam csak igazán, hogy nem értek a telekinézishez, ugyanis feltartott kézzel nem volt egyszerű kiszállni a Headhunter fülkéjéből, amit legalább három méter választott el a fedélzettől. Megtehettem volna, hogy egyszerűen leugrok, de a bal lábam továbbra sem működött száz százalékosan, és nem óhajtottam bicegve közlekedni az Errant Venture-ön. Végül a legegyszerűbb megoldás mellett döntöttem: kiültem a burkolatra, és lecsúsztam a padozatraj ügyelve arra, hogy főleg a jobb lábamra terheljem a súlyomat.

A weeqay hátba bökött egy gumibottal, ami elképzelésem szerint jókora energiatöltetet lőtt volna belém, ha az őr megnyomja a hüvelykujja közelében vöröslő gombot.

- Booster főnök látni akar - mondta mogorván az alak.

- Az jó, mert én is találkozni akarok vele - helyeseltem buzgón bólogatva.

- Add ide a fénykardodat! - parancsolta ekkor a weeqay.

Lassú, kimért mozdulatokkal szembefordultam vele, megvetettem a lábamat, és határozottan kijelentettem:

- Ne is álmodj róla, cimbora!

Az őr ismét megbökött a gumibottal, és ezúttal megnyomta a gombot Éreztem az elektromos áram bizsergető csípését, de egyszerűen abszorbeáltam az energiát, közben szélesen mosolyogtam.

- Éreznem kellett volna valamit? - érdeklődtem ártatlanul pislogva. - Igen? Akkor alighanem kimerültek a cellák.

A weeqay megint megnyomta a gombot, én pedig tovább mosolyogtam. A talpamon keresztül a fedélzetbe szivárogtattam az energiát, amitől egy, a közelben elhaladó bothai összes szőrszála felállt, de az őrök nem vettek észre semmit. A weeqay úgy meredt a gumibotjára, mintha az elárulta volna őt, aztán a bal tenyeréhez érintette a bot végét, és megnyomta a vörös gombot.

Elkaptam a levegőben repülő gumibotot, még mielőtt elérte volna a padozatot, és lenéztem a görcsösen rángatózó weeqay-re. Megfordítottam a botot a kezemben, majd a markolattal előre odanyújtottam egy másik őrnek, és megszólaltam:

- Úgy látszik, mégiscsak működik. Most pedig, ha volnátok szívesek Boosterhez kísérni...

Visszafordultam az iroda irányába, és ekkor észrevettem, hogy az apósom elém jött. Ez még önmagában véve nem lett volna baj, csakhogy az arca ugyanolyan vörösben játszott, mint mesterséges bal szeme. Mindkét kezével megragadta a kezeslábasom mellrészét, a levegőbe emelt, és nekivágott a válaszfalnak.

- Hol van a lányom? - hörögte dühtől fuldokolva. Nem sikerült rám ijesztenie, viszont elborzadtam attól, hogy rövidre nyírt, fehér hajának, illetve a kecskeszakállának köszönhetően, mi ketten mennyire hasonlítunk egymásra.

Nyögtem egyet, nem annyira az oldalamra kapott ütés miatt, inkább azért, mert láttam, ezúttal sem fogok egykönnyen boldogulni a feleségem apjával.

- Hadd magyarázzam meg! - kértem fojtott hangon.

Ismét nekivágott a falnak, és rám förmedt:

- Azt hiszed, annyira meggyőzően tudsz beszélni, KorBiz?

Még néhány pillanatig vicsorogva meredt rám, de végül elengedett, én pedig a padlóra roskadtam. Az apósom ekkor az őrökre pillantott, és a fejét rázva odaszólt nekik:

- Fyg és Kruqr! Vigyétek az irodámba!

A csapatból kilépett egy újabb weeqay, illetve egy meglehetősen vézna ember. Egyikük a jobb, a másik a bal karomat ragadta meg, majd talpra rántottak, és vontatni kezdtek a kisebbfajta raktárhelyiség felé, amelyet Booster dokkirodának használt. Furcsán éreztem magam, amiért úgy rángattak végig a dokkon, ahogyan annak idején én vonszoltam át az őrizeteseket a börtönök folyosóin. Még az Erő segítsége nélkül is könnyedén kitéphettem volna magam a markukból. És mert szégyenkeztem amiatt, hogy így visznek, majdnem meg is tettem.

Mégis türtőztettem magam, mert rájöttem, hogy egy kiadós verekedés nem szolgálná a céljaimat. Igen, zavarban voltam, és megalázva éreztem magam a bánásmód miatt, de mit számított? Megért volna annyit a büszkeségem, hogy megsérüljön valaki? Nem. Amúgy is arrafelé vezettek, ahová menni akartam. Hogy a pribékek mit gondoltak magukban, vagy hogy mások mit gondoltak magukban, számomra nem bírt semmilyen jelentőséggel.

Egy csapásra lehiggadtam, és elmosolyodtam - a jelekből ítélve ragadt rám valami a Jedik filozófiájából.

És miután így magamra találtam, szemügyre vettem a környezetemet. A dokk rengeteg hajót fogadhatott magába, és a parkolóhelyeket még így is széles folyosókon lehetett megközelíteni. A régi indítósíneken még most is ott függött néhány TIE-vadász, de a legtöbbnek hiányoztak egyes darabjai. Más, kisebb hajókat szokatlan függesztőgyűrű ölelt körül, amely lehetővé tette, hogy ezek is a síneken lógjanak - Booster ezzel a megoldással még több gépet engedhetett a csillagromboló dokkjába.

Az idebent állomásozó gépek java része teherhajó volt, bár csak néhány akkora akadt, amelynek méretei elérték vagy meghaladták a Pulsar Skate, avagy a Millennium Falcon méreteit. A nagyobb egységek tulajdonosai aligha engedhették meg maguknak, hogy kifizessék az Errant Venture-ön kiszabott kikötőbérleti díjat. A kapitányok; túlnyomó többsége árucikkeket hozott, amelyeket vagy megpróbált eladni Boosternek, vagy csak lerakatta a szállítmányt egy bérelt raktárba, és elrepült, de persze itt hagyta egy megbízottját, aki aztán igyekezett vevőt találni.

Az őrök végül belöktek az irodába, majd becsukták és bezárták az ajtót. Teljes sötétség vett körül, de csak addig, amíg rátaláltam a kapcsolóra. És rögtön azután, hogy felgyúltak a mennyezeti lámpára megborzongtam. Elképesztő rendetlenség uralkodott körülöttem. A falak mentén repedezett plasztikládák álltak egymásra hajigálva, némelyikből vörös, sűrű folyadék csorgott. Adatkártyatornyok magasodtak egyes székeken, és csak azért nem dőltek el, mert úgy-ahogy megtámasztották egymást. Más ülőalkalmatosságokon ledobott ruhák halmozódtak, míg az egyik sarokban működésképtelen 3PO droid ácsorgott. A felsőtestén vastag derékszíjak feszültek, amelyekről fegyvertokok lógtak - és mindegyikben egy-egy sugárvető feketéllett. Booster terjedelmes íróasztala valósággal uralta az irodát, és a helyiség többi részéhez képest meglehetősen rendezett volt. A lapját elborító, egyetlen rétegnyi adatkártyák, hordozható számítógépek, iratok és különféle vacakok között néhány tenyérnyi, tiszta folt terült el. Ezen a részen egy félökölnyi kocka állt, amely felett Mirax holoképei forogtak méltóságteljes lassúsággal. Lepakoltam egy rakás holmit egy, az asztal előtt álló székről a padióra, leültem, és a folyton váltakozó látványt bámultam. Noha Booster a világért sem ismerte volna el, hogy vannak érzései, a holokészülék téma szerint csoportosítva, időrendi sorrendben váltogatta a képeket, nagyjából tíz másodpercenként. Az egyik sorozat a Skate szerelése közben ábrázolta Miraxot, a következő az életének későbbi mozzanatait mutatta be, a harmadik visszaugrott az időben, míg végül megint egy téma szerint csoportosított sorozat következett.

A képeket nézve rádöbbentem, hogy az az elkülönülés, ami a feleségem eltűnése után jellemezte a gondolkodásmódomat, végre nyomtalanul eltűnt. A Luke által diagnosztizált „kezdeti vakság” elmúlt, és hamarabb is felfigyelhettem volna az érzéseimre, csakhogy a Yavin-4-en oly kevés dolog emlékeztetett Miraxra. Ugyanakkor az elkülönülés valószínűleg jól jött, amikor megkezdtem a felkészülést, mert aligha jutottam volna bármire is, ha a Miraxszal kapcsolatos gondolataim és félelmeim folyton elterelték volna a figyelmemet.

Most viszont, a képeit látva ismét rám nehezedett az eltűnésének teljes súlya. Érzékeltem a jelenlétét azon az éjszakán a barlangfürdőben, és Exar Kun is megmutatta őt nekem, de nem bízhattam abban, amit a Sith varázslatain keresztül láttam. A tény, hogy érzékeltem Miraxot, mialatt Luke körutazásra vitt az univerzumban, sokat segített, hogy kitartsak, de most ráeszméltem, hogy mennyire magányos vagyok.

És ő milyen magányosnak érezhette magát... Mozdulatlanul és kiszolgáltatottan feküdt valahol. Arra várt, hogy megtaláljam és megmentsem őt, és én nem tettem semmit ennek érdekében. Keservesen felsóhajtottam, és arra gondoltam: megérdemeltem volna, hogy Booster még néhányszor odavágjon a válaszfalhoz.

A bejárati ajtó félresiklott, és Booster lépett a helyiségbe. Ingerült pillantást vett rám, majd leült velem szembe az asztal mögé. Barna szemében ugyanolyan tűz égett, mint a másikban, az elektronikusban. Néhány másodpercig szótlanul méregetett, aztán lassan bólintott, és az asztal lapjára tette mindkét tenyerét.

- A lányom miatt nem csavarom le a fejedet, KorBiz - morogta halk, vészjóslóan halk hangon. - Mikor tűnt el?

Nyeltem egyet, és kiböktem:

- Tíz hete.

- Tíz hete! - hördült fel Booster, és a jobb öklével akkorát ütött az asztalra, hogy a holokocka felpattant a levegőbe, míg az adatkártyák szerteszét csúsztak, akár a laza tetőcserepek földrengés idején! Néhány pillanattal később visszanyerte az önuralmát, lassan szétnyitotta az ujjait, és megszólalt: - Tíz hét telt el, és te nem jöttél el hozzám, hogy elmondd.

Lecsillapítottam magamat, de alig sikerült ellenőrzésem alá vonni dübörögve verdeső szívemet. A szám kiszáradt, és olyan ízt éreztem a nyelvemen, mintha fültövön nyaltam volna egy banthát. Vettem egy mély lélegzetet, és belevágtam:

- Először is, már akkor is tudtam, és most is tudom, hogy a lányod életben van. Beszéltem néhány emberrel, és az a döntés született, hogy az lesz a legjobb, ha titokban tartjuk az eltűnését.

- Az a döntés született? - ismételte a jobb szemöldökét felrántva Booster. - Ki döntött így? Melyik gyáva féreg döntötte el, hogy nem tudhatok arról, hogy a kislányom eltűnt?

Felszegtem az államat, és bejelentettem:

- Én döntöttem így, Booster.

- Tényleg te, KorBiz, tényleg te? - recsegte az apósom. - Nem Cracken tábornok? Nem a te imádott Luke Skywalkered? Nem Wedge? Te hoztad meg a döntést?

Bólogattam és megfontoltan válaszoltam:

- Meghallgattam és mérlegeltem a véleményüket. Több megoldást mondtak arra, hogy szerintük hogyan lehet a legjobban kezek ni a helyzetet. Gondosan elemeztem mindazt, amit hallottam tőlük, aztán meghoztam a döntést.

- Szóval, teljes felelősséget vállalsz érte? - kérdezte Booster, és én kihallottam a hangjából, hogy csapdát állít nekem. - Vállalod a felelősséget, akármi történik Miraxszal?

- Igen.

Booster habozott néhány másodpercig, aztán fagyosan elmosolyodva kijelentette:

- Hát akkor rá fogsz jönni, hogy nem foglalkozol eleget a tetteid következményeivel.

Ebben a pillanatban valamiért furcsának találtam Boostert. Sikerült teljes mértékben engem és csakis engem kikiáltania bűnösnek, ami azt jelentette, hogy szabadon rám zúdíthatta minden dühét és csalódottságát, de mégsem tette. Rám állította a célkeresztet, és minden jog szerint kinyírhatott volna, de türtőztette magát. Vajon miért? Aztán belém vágott a válasz, mire előrehajoltam, és megszólaltam:

- Vállalom a tetteim következményeit, és akarod tudni, hogy miért? Mert Mirax a feleségem. Amikor letettük a házassági esküt, az én felelősségem lett az élete és boldogsága, és azért tettem meg, hogy magamra vállalhassam ezt a felelősséget. Mindennél jobban szerettem volna, ha azonnal elindulhatok utána, de nem mehettem sehová, nem csinálhattam semmit. Cracken tábornok és az ügynökei elakadtak, és én magam is. Csak azt tudtam, hogy a lányod él, és ameddig életben van, megteszem a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megmentsem őt.

Booster érzékelte a szavaimban rejlő kihívást, mire még jobban elkomorodott, és visszavágott:

- Neked a feleséged, nekem meg a lányom... Hús a húsomból, vér a véremből. Ami azt jelenti, hogy ugyanúgy felelős vagyok érte, mint te, KorBiz! Ne próbáld ellopni tőlem az életemnek ezt a részét úgy, ahogyan az apád ellopott tőlem öt évet. Ha megteszed, keservesen megbánod!

- Lehet, de nem úgy, ahogyan gondolod - válaszoltam a szememet résnyire vonva. - Ami pedig a te Mirax iránti felelősségedet illeti, eszembe jutott valami. Az elmúlt tíz hét folyamán egyszer sem próbáltál Mirax után kérdezősködni nálam. Egyetlen üzenetet sem küldtél miatta Wedge-nek. - Felugrottam, és az íróasztal felett áthajolva folytattam: - Csak annyi ideig aggodalmaskodtál, amíg a hajómtól elértünk ide, az irodáig. És ez csakis egyvalamit jelenthet, Booster: tudtad! Egész idő alatt tudtad, hogy a lányod Crackennek dolgozik, hogy az Invidek után nyomoz, igaz? Talán éppen innen dolgozott, az Errant Venture-t használta bázisnak.

Booster öblös röhögést hallatott, és bólogatva megjegyezte:

- Most már elhiszem, hogy Horn-vér csordogál az ereidben. Remek.

Meglepődtem ettől a közvetett, mellékes beismeréstől. Az imént kétszer is nekivágott a válaszfalnak, és azzal vádolt, hogy a sorsol hagytam a lányát - akármilyen sorsot szántak is neki az elrablói. Szívesen átnyúltam volna az asztal felett, hogy a puszta kezemmel megfojtsam Boostert, és még ennél is szívesebben folyamodtam volna az Erőhöz, hogy a falhoz vágjam őt, de nem adtam át magam az indulataimnak. Vettem egy mély lélegzetet, és megkérdeztem:

- Ezek szerint merő szórakozásból ugrottál nekem?

Booster komoly képet vágva megrázta a fejét, és megfontoltan válaszolt:

- Amikor a tudomásomra jutott, hogy Mirax eltűnt, és amikor meghallottam, hogy te elmentél Jedit játszani, nagyon feldühödtem. Nem sokon múlt, hogy nem mentem el a Yavinra, hogy addig üsselek, amíg lélegzel. Ez utóbbi még most is jól esne, viszont eléggé ismerlek ahhoz, hogy azt gondoljam, nem hagynád a sorsára Miraxot. Az előbb, amikor elkaptalak, lehetőséget adtam neked, hogy másokat hibáztass a történtekért. Nem tetted meg. Márpedig én tisztelem és becsülöm azt, aki vállalja a felelősséget, még ha baja is lehet belőle.

Kihúztam magam ültömben, összefontam a karomat a mellkasomon, és megkérdeztem:

- És mi volt az oka ennek a kis próbának?

- Nem tudtam, hogy mennyire változtál meg Skywalker mellett - magyarázta Booster. - Meg akarta bizonyosodni arról, hogy tovább¬ra is megteszel mindent, amit lehet, hogy megmentsd a lányomat.

- Micsoda?

- Te nem emlékezhetsz a koréliai Jedi-lovagokra, de én emlékszem rájuk. Elég jól. És nem vettem biztosra, hogy Jediként is törődni fogsz a lányommal.

Hitetlenkedve meredtem rá, és megjegyeztem:

- Az, amit az Akadémián tanulunk, nem öli ki belőlünk az emberi érzéseket.

- Ezt mondd a Carida népének! - vágott vissza Booster.

Átsöpörtek rajtam az áldozatok szenvedésének visszhangjai, és kiböktem:

- Ebben igazad van.

És honnan tudtad, hogy próbára teszlek? - érdeklődött a fejét oldalra döntve Booster.

- A viselkedésedből, és abból, hogy érzékeltem az érzéseidet. Alattomos elégedettség áradt belőled - válaszoltam a vállamat vonogatva. Ezenfelül megemlítetted Cracken tábornokot, márpedig nem tudhattad, hogy beszéltem vele, hacsak nem tudtad, hogy Mirax neki dolgozott. És miután én nem tudtam róla, és miután Mirax nem beszzélt erről Wedge-nek, feltételeztem, hogy neked azért elmondta. Gondolom, leordítottad Crackenről a füleit, amikor hírét vetted, hogy Mirax eltűnt.

Booster úgy vigyorgott, mint egy wampa, amikor tauntaunt szimatol, és elégedetten felelt:

- Megmondtam neki, hogy találtam egy rakás lézerágyút, és mindett felrakatom erre a gyönyörű szörnyetegre, aztán saját magam indulok Mirax keresésére.

A teljesen felfegyverzett Errant Venture gyakran felbukkant Cracken tábornok rémálmaiban, és általában úgy, hogy személyesen Booster vezényelt a hídon.

- És megtudtál tőle valami hasznosat?

- Nem sokat - ismerte be Booster a homlokát ráncolva. - Tudom, hogy a Galaxis elég nagy, de Mirax nem tűnhetett el teljesen nyomtalanul.

- Nem tűnt el teljesen nyomtalanul - dünnyögtem.

- Ezt meg hogy érted? - csapott le nyomban Booster.

- Egy Mara Jade nevezetű hölgy...

- Karrde bizalmasa?

- Igen, róla van szó - feleltem bólogatva, majd hátradőltem a széken, és folytattam: - Nos, Mara Jade keresgélt egy kicsit a kedvemért, és rátalált egy műkincskereskedőre a Nal Huttán. Az illető a közelmúltban félretett egy bizonyos tárgyat Mirax számára. Mirax már jelezte neki a vásárlási szándékát, és úgy volt, hogy napokon belül elmegy az áruért, ám hirtelen eltűnt. Nekem úgy tűnik, hogy csupán álcázásnak használta ezt az üzletet, mialatt valójában az Invidek után nyomozott.

- Igen, nemrégiben számos Invid-egység elhagyta a Nal Huttát - szólt közbe mosolyogva Booster. - Elég sokat mozgolódtak az utóbbi két hónapban.

- Hát igen, Mirax ottani jelenléte egyértelműen arra utalt, hogy a Titkosszolgálat arrafelé keresgél - jegyeztem meg gondterhelten.

Az apósom megsimogatta kecskeszakálát, és határozottan kijelentette:

- Rendben, akár ott is elkezdhetjük. Egy órán belül elindulunk.

- Nem - feleltem tömören.

- Nem? - dörmögte Booster és sandán pislogott rám. - Előkerült az első nyom, és te nem akarsz végigmenni rajta?

- Persze, hogy követni akarom, de van egy fontosabb nyom - magyaráztam elmélyülten bólogatva. Az arcom előtt összekulcsoltam a kezemet, és mutatóujjamat a számhoz nyomva folytattam - Miraxot látták a Nal Huttán, aztán elfogták, majd az Invid egységek szétszóródtak. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy összefüggés van az elfogása és az Invidek között. És szerintem azt is, hogy azért tartják fogva, hogy én ne csináljak semmit.

- Te veszteg maradsz, de én nem.

Lendületesen megráztam a fejemet, és az apósom szemébe nézve válaszoltam:

- Nézd, Booster, nem fogjuk megtalálni Miraxot, amíg nem találjuk meg az Invidious-t, és nem hiszem, hogy ehhez neked több szerencséd lesz, mint az Új Köztársaság különféle hatóságainak. Tavira beszerzett néhány alakot, akik képesek használni az Erőt. Ők tudni fogják, hogy közeledsz hozzájuk, és meglépnek előled, vagy ami még rosszabb, bevetik azt a teljesen felfegyverzett birodalmi csillagrombolójukat, és szilánkokra lövik a hajódat.

Booster a jobb öklével belecsapott a bal tenyerébe, és rám förmedt:

- Mirax a lányom, KorBiz! Tennem kell valamit.

- Nagyon jól tudom - feleltem, anélkül hogy egyetlen arcizmom megrezdült volna az ütés láttán. - Nekem pedig a feleségem, és nekem is tennem kell valamit. Lépnem kell, de csak azután, hogy megfelelően felkészültem. - Előrehajoltam, és a hangomat lefojtva hozzátettem: - Kössünk üzletet, Booster. Ha nem vagy rá hajlandó a lányod meghal, és egyikünk sem lesz boldog az élete hátralévő részében. A te esetedben nem fog sokáig tartani, mert megöllek.

- Legalábbis megpróbálod - dünnyögte az apósom.

- Nincs olyan, hogy próbálkozás, Booster - feleltem eléggé éles hangon. - A lényeg, hogy szükségem van a segítségedre. Két dolgot kérek tőled. Először is, hogy használd fel a hálózatodat, és gyűjts össze minden elérhető adatot az Invidekről. Tudni akarom, hogy kik hajóznak, milyen gépen és honnan indulnak. Azt akarom, hogy ha eljön a perc, amikor lecsapunk, a lehető legkeményebben csapjunk hogy minél több kárt okozzunk.

- Vedd úgy, hogy ez megvan - válaszolta önelégülten mosolyogni Booster. - Karrde valószínűleg azt képzeli, hogy ő minden titkok tudója, de én elő tudok kaparni olyan morzsákat is, amiknek ő még a létezéséről sem hallott.

- Remek.

Az apósom ekkor felkapta a holokockát, és megállította a vetítést, Így az utolsó képet láttuk, amelyen Mirax melegen mosolygott ránk.

- És mi a másik? - érdeklődött aztán.

- Juttass be a Koréliára, aztán hozz ki onnan! - közöltem szenvtelen képet vágva, semleges hangon.

Booster úgy meglepődött, hogy a kocka kicsúszott az ujjai közül, és hangosat koppant az asztalon.

- Juttassalak át a diktátor őrein? - hüledezett nagyokat pislogva. - Aztán meg hozzalak ki onnan? Hát az a kevés eszed is elment?

- Remélem nem, mert ha igen, akkor egyikünk sem fogja viszontlátni a lányodat - válaszoltam, azzal felálltam, és a fénykardomat felmutatva folytattam: - Egy koréliai Jedi lesz az, aki megmenti a lányodat, és ha nem jutok haza, illetve ki onnan, nem sok koréliai Jedit fogsz találni, aki elvégzi a munkát.